péntek, március 07, 2014

1.fejezet ~ Los Angeles

Sziasztok!:3
Egy türelmetlen tyúk vagyok és mivel a mai napom a történtekhez képest vidám volt, így megosztom veletek az elkészült 1.fejezetet. Bár még maga az összes rész nincs megírva, de én ilyen vagyok türelmetlen és kíváncsi.Még csak a történet elején vagyunk, így most még nem fog sok minden történni.
Köszönöm az eddigi biztatásokat, de nem is húznám tovább a szót!
Jó olvasást kíván,
Rose King



 A felnőtté válás kapujában léptem, mikor elhagytam a szülő földemet. Elhagytam és egy másik kontinensre érkeztem. Hosszú, hosszú út vezetett odáig – az Atlanti-óceán felett – és mikor újra a biztos talajon álltam, úgy éreztem átléptem azt a bizonyos mérföldkövet.
 A forró levegő és a sok pálmafa, mi körül vett, a más akcentussal beszélő, idegen emberek közt tudtam, hogy eljött végre az én időm! Tudom, hogy most sem csinálhatom, majd mindig azt, amit igazán szeretnék, és hogy a pénz sem fog magától termelődni, tudom, hogy minden munkával fog ki fizetődni, hiszen ezért is jöttem ide. Hosszú évek gyötrődése, de ha pozitívan akarjuk megfogalmazni, akkor inkább alapozások ideje alatt volt időm azon gondolkozni, hogy mi szeretnék lenni, mégis mi maradt nekem, mi ad még nekem értelmet. Három dolog volt egyszerre, mi mind nagyon érdekelt, szerencsére ezt egybe lehetett gyúrni, így egyszerre tudtam őket csinálni.
 Alattunk a sárga taxi lassulni kezdett jelezve, hogy lassan megérkezek. A kényelmes, elfolyt ülőhelyzetemből felültem, majd a sárga autó ablakán kezdtem kikukucskálni. Kertes házak váltogatták egymást, valamelyik nagyobb volt, valamelyik kisebb. Az egyik magasabb volt, míg a másik alacsonyabb. Volt köztük hosszúkásabb és szélesebb, de ennek ellentettjét is megtaláltam.
 A kezemben lévő kis papír felé döntöttem a fejemet, elolvasva rajta a címet „1706 South Carmelina Avenue, Los Angeles, Kalifornia, Egyesült Államok”. Mostantól ez lesz az új otthonom. Itt fogok majd élni. Egy kis sárga ház, ablak keretei kékek, az ajtóhoz egy lépcső vezet fel. Van kocsi feljárója a garázshoz - ami mostantól üres lesz – és ez össze van kötve avval a bizonyos kis lépcsővel. Előkertje sem hiányzik, hátsó udvara is van. Két hálószobás, egy fürdőszobás, egy nappali egy konyha - hozzá egy étkező - és persze a garázs az, amit rejt a kis négyzet alapú lakás. Egyelőre még csak ennyit tudok az új otthonomról, amit egy öreg házaspáré volt.
 Kezeim izzadni kezdtek a gondolattól, miközben szorosabban fogtam a kis pénztárcámat és a gyűrött papír darabot a kezemben. A gondolat, hogy mostantól egyedül fogok élni egy kisebb lakásban - bár számomra talán mégis nagy lesz -, egyáltalán nem nyugtatott meg. Nem mintha eddig nagy társasági ember lettem volna. Egy 5 éves kislánnyal éltem együtt lassan egy éve. Tejföl szőke, parkettafonásban összefont haja – amit én tanítottam neki -, kék, szomorú szemei és lebiggyesztett ajkai maradtak meg utolsó emlékképként, mikor elmentem. Szegény kislány fontos embereket veszített el egy évvel ez előtt, édes, szeretett szülei egy komoly autó balesetben haltak meg, míg a kislány egy szülinapi zsúrón ünnepelt. Nagy szülei születése előtt már elmentek és egyéb rokonok más kontinensen élnek, mind a mai napig. Nem is értem Emily, miért érdemelte ezt ki, hiszen egy kis angyal él benne, mindenkinek megbocsájt akármit is csináltak vele. Számára én voltam a védő angyal, mindig hozzám bújt, mikor valami baj érte, vagy csak megijedt. A pszichológuson kívül csak nekem árulta el az akkor történteket. Én voltam neki a második édesanyja, mikor rosszat álmodott, vagy vihar csapott le London utcáira, mikor szomorú volt a szülei miatt és mikor egyedül érezte magát, újra, meg újra. Ő is lejárt triatlonedzésekre, de ő sosem volt a sportág szerelmese. Szeretett úszni is, biciklizni is és futni is, de csak akkor, ha sok pihenőt tartottunk, vagy csak „játszásiból csináltuk” az egészet. Mindig is azért jött le, mert én ott voltam és azért is, mert addig otthagyhatta a régi épületet, melyben egy nap tönkre ment minden ott élő élete.
 Eredetileg Emily is eljött volna velem, ezért is választottam ezt a házat, mivel neki is nagyon megtetszett. Már el is terveztük, hogy együtt fogunk itt élni, és míg én edzeni megyek ő vagy elkísér engem, vagy az iskolában ült volna figyelmesen, de sajnos ez nem történhetett meg. Mr. és Mrs. Brown – az árvaház vezetői – megtiltották, hogy velem jöhessen, miszerint a szabályzatok ezt nem engedélyezik. Először talpra kell álljak, majd ha ez sikerült utána jöhetek a lányért. Emilyvel összetörtünk és úgy lett volna, hogy Londonban maradok, de ezt ő nem engedte, azt mondta, hogy menjek el, hisz látja rajtam, hogy milyen fontos ez nekem. Nehezen, de belegyeztem és megígértem neki, hogy valamilyen úton, módon, de visszajövök érte és elviszem őt arról a borzalmas helyről!
 Könnyek gyűltek szemeimben, az emlékekre, de mikor kipottyanhattak volna a sofőr megállította az alattunk mozgó tárgyat. Ránézett a házra, melyet most én is megcsodáltam. Élőben sokkal szebb, mint a képen láttam.
 - Szép kis ház. Nagyon szerencsés a kisasszony, hogy itt élhet! – homlokán apró izzadság cseppek fényletek, melyek csillogva vonták rá a figyelmemet, a férfi verejtékezésére, de mikor a sofőr kiszállt az autóból, figyelmem az ajtó kilincsére kallódott. Mielőtt még magam felé húztam volna nagy levegőt szívtam be az orromon keresztül - melyen az enyhe dohány, illetve a sofőr jellegzetes szaga szűrődött be -, majd a jobb lábamat kihelyezve a forró aszfaltra léptem. Utam a csomagtartóhoz vezetett.
 Amit tudtam, megfogtam és a csomagtartóból kiemelve a ház elé vezettem. A taxis mikor kipakolt mindent és az ajtó elé hozta őket, kifizettem neki a kifizetni valót egy kis borravalóval jutalmazva, majd visszaszállva kocsijába, elhajtott a következő utasához.
 Remegve vettem elő a kulcscsomót, majd nagy nehézségek árán, de betalálva a lyukba, nyitottam ki a házam ajtaját. Lélegzetem is elállt, mikor beértem. Nem volt nagy, sem luxus, de nekem pont megfelelt. A levegő vételemet még sem ez állította meg, hanem az a gondolat, hogy mégis egyedül leszek. Összeszedve magamat visszamentem a táskáimért, majd mindet bevittem az előtérbe, becsuktam magam mögött az ajtót, majd a nagy bőröndöket ott hagyva körbe néztem.
 Az előtérben állva, jobbra volt egy kis boltíves bejárat, mely a konyhába vezetett, balra pedig egy kis mélyedésben a kabátokat, illetve a cipőket lehetett felakasztani és elhelyezni. A kisrésben volt egy üvegetlen ablak, mely a nappalira nézett, mellette pedig egy újabb boltíves bejárat, ami az említett helyre vezetett. Hirtelen eldönteni sem tudtam merre induljak meg, de a konyha nyert. Halványabb árnyalatban - mint a ház külseje – a konyha is sárgában virított. Baloldalon hosszú pult vezetett végig a fal mellet, mely előtt egy ablak helyezkedett el. Velem szemben fejmagasságban egy szekrény sor, míg alatta egy újabb pult futott végig. Balra a tőlem messzebb lévő sarok mellett egy picivel egy ajtó helyezkedett el, - gondolom, az vezethet az ebédlőbe - és mellette, egy újabb pult, melyen a csap, a sütő és a kerámia főzőlap helyezkedett el. Beljebb lépdeltem egészen a bizonyos ajtóig, melyen belépve az ebédlőt találtam meg. Sötét barna fa asztal, középre volt elhelyezve a hozzá illő székekkel, melyeknek száma elérte a 8 is. A falak itt fehérek voltak és néhol, egy-egy kép díszítette. Baloldali sarokban egy újabb fakeretes ajtó volt, azon is beléptem és a nappaliban találtam magamat. Balra volt a bejárat – ahonnan indultam. Velem szemben a szürke fal, amin egy tv volt felakasztva, alatta egy fiókos szekrény. Jobb oldalon volt egy két személyes ülőgarnitúra és a nagyobbik párja nekem háttal helyezkedett el, és a kis szófa pedig bal oldalt foglalta a helyet. A kétszemélyes ülőgarnitúra mögött egy újabb ’lyukas’ fal, melyen át lehetet nézni. A fal mögött egy folyosó volt, amiből három ajtót láttam. A folyosóra léptem, majd mikor mind a két irányba megfordítottam a fejemet, már négy ajtót véltem felfedezni. A jobb oldalt választottam és a hozzám közelebbihez léptem. A fehérre festett ajtót kinyitva felfedeztem az egyik hálószobát. Közepén egy nagy, fehér franciaágy, két oldalán hozzáillő éjjeli szekrény, baloldalon egy fehér íróasztal, míg a jobb oldalon egy nagy, azonos színű, két ajtós, tükrös szekrény. A falak kopott lila színben pompáztak, ezzel egy visszafogottabb külsőt sugározva, pont olyan, mint én. Kilépve a szobából a szomszéd ajtón kukucskáltam be, ahol megtaláltam az egyetlen fürdőszobát. Tágas volt, a padlója és a falai is kicsi kék kövekből lett kirakva, amitől egy picit virított a szoba. Becsuktam az ajtót miután leellenőriztem, hogy minden éppen meg van-e, és a következő ajtóhoz indultam. Egy újabb hálószoba, itt fehérek voltak a falak és csak egy kicsi ágy volt benne, amúgy ugyan olyan volt, mint az előző alvó szoba. Az utolsó ajtó érkezett, melyet már ki sakkozva csak a garázs lehetet, így ide már nem nyitottam be, inkább visszamentem az előtérbe, ahonnan a táskákat a lila szobába vittem. Ezt tetszett meg, hiszen mint már említetem, magamra emlékeztet. A másik szobából az ágyat el fogom adni valószínűleg, így is pénzt keresve. Neki álltam a ki pakolásnak, hogy egy kicsit otthonosabbá tehessem az új helyet. Először a szekrényembe pakoltam el a ruháimat, amiből olyan sok nem is volt, majd utána az apróbb dolgokat, mint például Emilyről egy kép, vagy az egy zsebkendős doboz a lakás közepére. Mikor már azon voltam, hogy elmenjek ételt, italt venni és felfedezni a környéket, egy dudaszó változtatta meg az eltervezett programomat. Kinéztem az ablakon ahol a reptéri kis teherszállító autó állt meg, előtte egy negyvenes éveiben járó férfi, kezében lapokkal és egy tollal. A kocsi hátuljánál meg egy másik férfi, ki az ide szállított csomagokat kezdte kipakolni. Gyorsan ajtót nyitottam, majd kimentem az idegenek elé, kik a maradék csomagjaimat hozták utánam. Kitöltöttem, illetve aláírtam az iratokat, majd ott hagyva engem egyedül a csomagjaimmal megindultam. Amennyire csak gyorsan tudtam, gázoltam át a lakásomon, egészen az eddig ki nem nyitott ajtóig. Kivágta magát, olyan lendülettel érkeztem meg oda. Letettem mindent a földre, majd egy gombot keresve, felnyitottam a garázs ajtaját egy kis természetes fény érdekében. Mikor ezt sikeresen beárasztotta a sötét szobát a csomagokhoz léptem. Először a nagy szürke doboznak estem, miben az egyik életem értelmét tettem el. Gyorsan összeraktam a kicsikémet, majd a szekrényhez sietve átöltöztem valami kényelmesebbe, miben biciklizni is lehet. Elő vettem az egyik kényelmes futócipőmet, egy táskát is kerítettem, amibe a telefont, pénztárcát és egyéb fontosabb iratok is belefértek. Belülről bezártam a ház ajtaját, majd a garázsba érve, a bukósisakot a fejemre téve, biciklire pattantam és a környéket indultam felfedezni.
 A kocsi forgalommal közlekedtem, nem volt kedvem a járdán tétlenkedő embereket kikerülni és így még gyorsabban is felfedezhettem az új helyet. Hamar találtam egy boltot, az uszodát is megtaláltam és a környéken egy parkot is felfedeztem. Ezek mellet megtaláltam a főteret, nagyobb üzleteket és a hivatalos épületeket is. A haza fele utat is megtaláltam, szerencsére még sötétedés előtt. Begurultam a garázsba, majd egy vacsora és egy fürdés után a szokatlan ágyba feküdtem be.
 Mit mondhatnék, borzalmas volt az első éjszakám! Folyton azon kattogott az agyam, hogy rendesen bezártam-e mindent, hogy nem hagytam semmit sem felkapcsolva és persze a hatalmas csend, mely az őrületbe kergetett. Sosem éreztem még magamat ilyen egyedül, hiányzott Emily, hiányzott az a régi megszokott hely. Akár mennyire is a saját párnámat és huzataimat használtam, más illata volt, mint eddig, maga a szobának teljesen más volt a hangulata, mint idáig és szerintem ez ijeszthetett meg ennyire.
 Reggel fáradtan ébredtem, lila kis karikákkal a szemem alatt viselve, de ennek ellenére a korai órákban mégis futni mentem. Jól esett egy kis futást, ilyenkor otthon éreztem magamat, akár mennyire is voltam más helyen.
 A nap sugarai már így kora reggel is erősen sütöttek London időjárásához képest, furcsa volt nagyon ez a meleg! Nyolc órára már haza is futottam és mikor épp a házhoz értem, idegeneket véltem felfedezni az ajtóm előtt. Hirtelen megijedtem, hogy betörők lehetnek, de mélyebben belegondolva rájöttem, hogy csak szomszédok lehetnek. Három kis gyermek és egy anyuka állt a lépcsőn, majd mikor észrevettek és intettem nekik, mosolyogva közelítettek felém. Bemutatkoztunk egymásnak illedelmesen, majd megbeszéltünk egy időpontot fél órával későbbre, hogy legyen időm lemosakodni és elkészülni rendesen. A sütit, azért oda adták nekem, majd elválva indult el mindenki a saját otthonába. A sütit az étkezőbe helyeztem, majd a fürdőbe siettem. Gyorsan egy hideg zuhanyt vettem, mely felfrissítette az izmaimat és az eszemet. Megtörölköztem, felöltöztem és aggódva az órára nézve, rájöttem, hogy semmit sem késtem, sőt még van egy tizenöt percem, míg megérkeznek. Az agyam gondolkozásba kezdett, hogy talán nekem is kellene valami finomat főzni, esetleg sütni. Mivel Emily imádta azt a szendvicset, amit mindig neki készítettem, így evvel az ötlettel élve készítettem el őket. A mennyiséget egy kicsit elmértem, ami miatt megijedtem, de gondoltam úgy is itt lesznek a gyerekek, majd ők eltüntetik az egészet. Épp mire kész lettem, kopogás ütötte meg a fülemet, így az ajtó felé rohanva, nyitottam ajtót az első vendégeimnek. Kicsit megilletődtem, amikor több személy állt az ajtómban, mint amit vártam.
 - Szia Rosalie! – köszöntött Mrs. Hamilton a három lurkó édesanyja. – Ők itt a másik szomszédjaid Margaret Parks és férje Robert Parks, illetve a gyerekük Molly. – mutatta be a váratlan vendégeket, mire kezet fogva velük bemutatkoztunk egymásnak. Beljebb invitáltam őket egészen az ebédlőig, ahova már rutinosan tértek be, biztos jó kapcsolatot ápoltak az előző lakókkal. A sütiket és a szendvicseimet az asztal közepére helyezve tálaltam, majd evőeszközöket és tányérokat hozva, mindenki falatozni kezdett. Az új, pontosabban az első szomszédjaim már az első perctől kezdve úgy viselkedtek, mintha már 5 éve, hogy itt élnék Los Angelesben.
 - Rosalie – nem tudom már hányszor szóltam nekik, hogy jobban szeretem a Rose-t, de ha már többször szólok, úgy érzem az már illedelmetlenség lenne a részemről, így rájuk hagytam. -, Londonban pontosan hol is éltél? – tette föl újabb kérdését Mrs. Parks.
 - Mr. & Mrs. Brown nevelő intézetében. A külvárosban található, London déli részénél. – válaszoltam neki udvariasan és próbáltam azt a hangot megütni, mellyel ez egy hétköznapi mondatnak hangzana.
 A hangulat érezhetően feszültebb lett még a gyerekek körében is. A felnőttek összenéztek, majd vissza rám és mintha mi sem történt volna, újabb kérdésekkel jutáztak meg.
 Megkérdezték mi a hobbim, hogy miért is jöttem a napsütötte Los Angelesben, de röviden írva rólam kérdezősködtek. Kérdéseikre persze mind udvariasan válaszoltam és a délelőttöt elbeszélve töltöttük el. Ebédre mindenki hazatért saját kis lakásába és mivel mára terveztem az első edzésemet, így egy salátát ebédeltem és összeszedve a cuccaimat indultam meg a helyi medencéhez.

7 megjegyzés:

  1. Kedves Rose!:)
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ feldobtad az estémet azzal, hogy kitetted a részt!:D Nagyon tetszett és izgatottan várom, hogyan fognak alakulni a dolgok!:)
    April Hyland x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága April!<3
      Kölcsönös az érzés, te is feldobtad az estémet!:D A folytatás, majd érkezik és hát lesznek itt csavarok, azt meg ígérhettem!;)
      Rose King

      Törlés
  2. Imádom hamar a kövit.
    Pussz.:*Helen*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helen!:D
      Örülök, hogy tetszik, majd érkezni fog a folytatása!;)
      Rose King

      Törlés
  3. Drága blogger/bloggerina!

    A blogom meghirdette élete első versenyét. Jelentkezz te is! Veszteni valód nincs, s még + feliratkozókat is szerezhetsz. Ha érdekel, nézz be. :)
    http://lovewillremember-justinbieber.blogspot.hu/p/verseny.html

    VálaszTörlés
  4. http://remember-me-forewer.blogspot.hu/2014/03/dij-ii.html Kukkants be ide, van egy kis meglepim!

    VálaszTörlés
  5. komolyan mondom, ez lesz a kedvenc blogom :)) nem fogod elhinni, de utálok futni, viszont ma tesiórán -futás közben- eszembe jutott a blogod :)) tudom hogy hülyeség, de az, hogy egy embernek ilyen céljai vannak, az eléggé motiváló tud lenni.. legalábbis engem motivál.. :)) ez a rész is remek lett, csodálom hogy milyen részletesen leírtál mindent a házról ;)

    VálaszTörlés